Itthon

A műtétet végülis átrakták keddre múlt héten, ahogy a doki fogalmazott előző nap: enyém lett a pol pozició. 6-kor felvettek a kórházba, 7.15-kor a műtőben voltam és kevesebb mint egy óra alatt meg is csinálta a doki. Helyi érzéstelenítést választottam altatás helyett, ami azért kicsit földön kívüli élmény, hogy fúrják -faragják a térded (szó szerint) te meg nem érzel belőle jóformán semmit, csak nézed a mozit a monitoron. Mondtam is az aneszesnek amikor kezdődött, hogy hozhatna pattogatott kukoricát. Nem hozott :(. A dokitol meg megkérdeztem, hogy egy foto albummal fog kedveskedni a végén, mert néha megállította a felvételt és fotokat csináltatott. És igen, valóban, kaptam szép belső képeket a bal térdemről. A műtét után pár óra a lábadozóban majd felvittek a szobába. Mondtam, hogy azonnal hozzanak valami kaját mert éhenhalok. A kórház. Asszem egy kép többet mond sok szónál, ez volt a vacsora:

nem tudom mennyire látszik a lazac, pármai sonka, kis tatár bifsztek stb stb a képen....
De hogy azért nehogy azt gondoljam, hogy nyaraláson vagyok, az emberi böszmeség egy svájci kórházban is szépen megmutatkozik. 3 ágyas szoba. Bal oldalmon egy vénkurva egy idősebb nő. Szerdán, egész nap a vonalas telefonon pofázott, majd amikor véletlenül kiment a szobából (jóval mobilabb volt mint én), akkor 5x csörgött az a szájbavert telefon. Este 8-ig bírtam. Akkor eldurrant az agyam és elmagyaráztam neki, hogy bazira értékelem, hogy úgy érzi, hogy egy wellness hotelben töltjük épp pangó óráinkat együtt, de valójában egy kórházban vagyunk és szuper lenne, ha ez a pihenésről is szólhatna. Bazmeg, nem értette. Hogy ő mit tud tenni azzal, hogy őt hivogatják. Elmagyaráztam neki. A következő nap reggel 8 és 12.30 között 6 db telefonhívása volt, az utolsó kb. 20 percig (!!) tartott. A 15. perc környékén kinyitottam a laptopomat, elfelejtettem bedugni a fülhallgatómat, elinditottam a Mi kis falunkat és kicsit fel is hangosítottam, hogy biztosan jól halljam minden részletét. Komolyan, az emberek tisztelete a másik irányába és társas együttlétezése vérlázító. Utána csönd volt.

Már itthon, kellőképpen fáradékony vagyok. L hozott-vitt, bevásárolt, főzött, megfürdetett.  Szeretget, de azért nem felejti el meg-meg említeni (amikor nagyon sajnálni kezdeném magamat), hogy ugye nem felejtjük el, miért is vagyok itt (kitesurf baleset nyaralás alatt Kubában) és azt se, hogy nem Angola 2-es számú kórházában műtöttek meg és tervezik meg a rehabilitációmat. :) illetve amikor sétálunk a kocsija felé a kórházi elbocsajtás után és valamit beszóltam neki: hosszú lesz innen hazasétálni.
Vannak ilyen jeleneteink is:
L: van jégkocka?
én: van
L: hol?
én: általában a mélyhűtőben tartom... LOL

(nem hülye amúgy, csak hülyén feltett kérdésre ez a válasz jár)