Nem mondhatnam, hogy remek jo hangulatban vagyok az utobbi idoben ugy altalanossagban. Hullamzo, de inkabb lefele.
Long story short, a pasim mar nem akar gyereket. Ami nyilvan ertheto, hiszen mar en magam is lassan a hataran leszek ennek a kerdesnek eletkorilag, o meg 12+ hozzam. Es mar van neki. Es es es...
Persze amikor még meg akart kapni, nem teljesen ez volt az allaspont. Amit az agyammal akkor is tudtam, hogy erre a kerdesre az igazi valasz majd akkor lesz meg amikor "elesben" beszelgetunk errol, de ugyanakkor persze nő is vagyok, naiv is, kicsit talan mégis csak elhittem amit mondott. Mindamellett, hogy imadja oket, megkockaztatom, jobban mint en. És én? Én nem tudom. Nem tudom, hogy akarok-e. Nem tudom mi lenne ha lenne, mi lenne ha nem lenne. Nem lehet leulni es atgondolni ezt a kerdest. Én mindig jo kapcsolatot akartam elobb es ugy gondoltam a gyerek majd azzal jon. Elozo kapcsolatomban nem erztem jol magamat, pedig o engem latott gyermekei anyjakent. Most jol erzem MAGAM. Ot. Minket. O meg nem akar gyereket. Szuper. Az elet egyszeruen csak annyira abszurd neha. Feltettem a nagy kerdest a Sorsnak, hogy segitsen a megvalaszolasban.
Ilyenkor persze jonnek a gondolatok, hasznosak- haszontalanok egyarant. Semmi ertelme gondolkodni rajtuk, megsem tudod megallitani oket. Tegnap elmentem gorkorizni. Es az jart a fejemben, hogy tenyleg ott leszek 60+ es majd fiatal fiukat kell keresnem, akikpénzért majd jol megdugnak, ha a szuksegleteim ugy kivanjak? Mert egyedul maradtam es ott fogok magamban megrohadni? Mert sose lesz gyerekzsivaly a hazban/ lakasban?
Majd meglattam a kovetkezot a parkban:
Az csak kiegeszito info, hogy 20 fok volt ekkor.
Aztan a nap folyaman lattam ilyet is:
Nem, nem tudom mia fasz ez, de akit lenyugozott van kontaktom...
Majd ugy gondoltam, okos otlet lesz pont tegnap bemenni egy kollegamhoz a rehabra, aki 38 eves es mialatt a korhazban vart a szivbillentyu beultetesre agyverzest kapott. Az igazsag az, hogy valojaban rosszabbra szamitottam es ennek tenyleg orultem. Kicsit lassu, a bal oldala egyenlore nem mozog, de tokeletesen beszelt angolul (nemet a srac) es tokeletesen emlekezett ra, hogy mekkora paraszt fonokunk van, szoval itt nincs gond. A fonokunk, aki a betegsege elejen felhivta telefonon, csak, hogy megossza vele azon gondolatat, hogy szerinte a srac szimulal (volt ilyen a csoportban, csakis a fonok miatt no comment), majd mikor mar korhazban volt, megkerdezte tole, szerinte mikor fog visszajonni dolgozni. Eljenek a portugalok!
ja, es eladtam a repulomet. epp most. de ezt mondjuk igy akartam, igy ennek orulunk.
Long story short, a pasim mar nem akar gyereket. Ami nyilvan ertheto, hiszen mar en magam is lassan a hataran leszek ennek a kerdesnek eletkorilag, o meg 12+ hozzam. Es mar van neki. Es es es...
Persze amikor még meg akart kapni, nem teljesen ez volt az allaspont. Amit az agyammal akkor is tudtam, hogy erre a kerdesre az igazi valasz majd akkor lesz meg amikor "elesben" beszelgetunk errol, de ugyanakkor persze nő is vagyok, naiv is, kicsit talan mégis csak elhittem amit mondott. Mindamellett, hogy imadja oket, megkockaztatom, jobban mint en. És én? Én nem tudom. Nem tudom, hogy akarok-e. Nem tudom mi lenne ha lenne, mi lenne ha nem lenne. Nem lehet leulni es atgondolni ezt a kerdest. Én mindig jo kapcsolatot akartam elobb es ugy gondoltam a gyerek majd azzal jon. Elozo kapcsolatomban nem erztem jol magamat, pedig o engem latott gyermekei anyjakent. Most jol erzem MAGAM. Ot. Minket. O meg nem akar gyereket. Szuper. Az elet egyszeruen csak annyira abszurd neha. Feltettem a nagy kerdest a Sorsnak, hogy segitsen a megvalaszolasban.
Ilyenkor persze jonnek a gondolatok, hasznosak- haszontalanok egyarant. Semmi ertelme gondolkodni rajtuk, megsem tudod megallitani oket. Tegnap elmentem gorkorizni. Es az jart a fejemben, hogy tenyleg ott leszek 60+ es majd fiatal fiukat kell keresnem, akik
Majd meglattam a kovetkezot a parkban:
Aztan a nap folyaman lattam ilyet is:
Nem, nem tudom mi
Majd ugy gondoltam, okos otlet lesz pont tegnap bemenni egy kollegamhoz a rehabra, aki 38 eves es mialatt a korhazban vart a szivbillentyu beultetesre agyverzest kapott. Az igazsag az, hogy valojaban rosszabbra szamitottam es ennek tenyleg orultem. Kicsit lassu, a bal oldala egyenlore nem mozog, de tokeletesen beszelt angolul (nemet a srac) es tokeletesen emlekezett ra, hogy mekkora paraszt fonokunk van, szoval itt nincs gond. A fonokunk, aki a betegsege elejen felhivta telefonon, csak, hogy megossza vele azon gondolatat, hogy szerinte a srac szimulal (volt ilyen a csoportban, csakis a fonok miatt no comment), majd mikor mar korhazban volt, megkerdezte tole, szerinte mikor fog visszajonni dolgozni. Eljenek a portugalok!
ja, es eladtam a repulomet. epp most. de ezt mondjuk igy akartam, igy ennek orulunk.
