Valahogy ram ugrott egy kis szomorusag az utobbi napokban. Vagy nem is tudom, hogy kene megfogalmazni.
Kezdodott azzal, hogy elkezdtem magam beparaztatni a pasim miatt. Valahogy az az erzesem volt, hogy kamuzik. Sokat utazik es valahogy az az erzesem tamadt, hogy nem akkor er haza, amikor mondja. Ennek voltak ilyen-olyan jelei, voltak olyan infok amikhez szabad hozzaferesem van ugyan, megse kene nezegetnem (magam miatt). Persze ez egy nagyon vekony jeg. Neki ezt tobb okbol sem hozhatom fel. Elsosorban azert nem, mert egesz egyszeruen, nem tart meg ott a kapcsolatunk. Amugy meg azert nem is ertenem, mert semmi jelentosege nincs mikor er haza. Mi nem ugralunk egymas nyakaba azonnal mindig, szep lassan haladunk. Masodsorban meg nem reagalna jol le, teljesen erthetoen. Szoval inkabb azt valasztottam, hogy megprobalom leallitani magam a paraztatassal. Ez ugy nagyjabol sikerult is amugy.
Aztan valamelyik nap eppen tekerek haza az irodabol es igy bevillan, hogy az en gyerekemet ki fogja megtanitai biciklizni. Aztan persze nyilvan, majd az apja. Aki?! Ki?!
Mert 38 evesen kiugrottam egy kapcsolatbol, ahol ott volt mellettem teljes mellszelesseggel a jokepu, ertelmes, fiatal fiu, aki keszen allt a csaladalapitasra. Asszem en meg nem. De tenyleg nem? Marmint vele nem, azt hiszem. En szeretnek gyereket, de nem minden es nem barmiaron. De lehet, hogy mire vegre eljutok addig, hogy jo lenne, hipp-hopp ki is oregedtem a lehetosegbol?
Es van most mellettem egy ferfi, es jo, es elvezem. Az elso olyan kapcsolatom, ahol nem kinalok oda talcan mindent a nulladik pillanatban. Ahol nem fojtom meg, ahol hagyom, hadd jojjon utanam. Ahol neha meg en megyek utana. Ahol valami fergetegesen jo szexet elunk meg.
Ahol Ő 50 eves....
Es imadja a gyerekeket, elmeletben nem is zarkozik el elole (megkerdeztem meg az elejen, sot meg az eleje elott, most nem tema kozottunk), de vannak pillanatok, amikor meg azt is elkepzelhetetlenul tavolinak erzem, hogy valaha osszekoltozzunk. Es ez biztos igy normalis ez kezdodo kapcsolat elejen, csak neha nehez belegondolni. Nem mintha en most arra vagynek, hogy osszekoltozzek egy pasival.
Zsenialis nyar van mogottem, es tudom, hogy meg csak a kozepenel tartunk, de mivel en mar aprilis 29-en elkezdtem, onnan szamolva nekem ez mar a vege. Ez persze a vitorlazorepulo szezonomra vonatkozik, hiszem pont amiatt, hogy az elozo kacsolatomban juniustol mar gyerek projektet terveztunk, nem raktam mar be semmit julius- augusztura.
Szoval neha azert raul a szivemre a szomorusag, persze alapvetoen azert en nem felejtem el elvezni a mindennapokat. A vasarnapot, amikor fel 11 korul megerkezik es megvalositjuk a par nappal korabban atkuldott programtervezetet: sex, balcony, eat, sex.... Es meg az is belefert, hogy megszerelte azt az agyat, ami fajdalmas nyikorgassal adta tudtunkra, hogy o mar nem birja olyan jol a sportot, mint mi; az uj kavefozo hosszabitojat eltuntette, es meg fagyizni is elmentunk. Ma reggel meg dolgozni. Szeretem a tudatot, hogy megyunk Pestre augusztusban egyutt....
Ma nem volt tul jol sikerult napom, persze a pasim nyakaba soztam magam, mondvan, hogy en leszek az o uj project-je, azaz segitenie kell munkat talalnom. Mivel egy verprofi emberrol beszelgetunk, oriasi cegenel betoltott magas poziciokkal, mondtam neki, hogy segitenie kell felkeszulni interjukra, CV, stb. Basszus, egyszeruen nem varhatom meg, amig az utolso ember is lelep a sullyedo hajorol es mar csak portugalok vannak korulottunk.
Annyira nagy a kulonbseg amugy, magyar baratnom megmondta, hogy nem veszi fel a baratnojet a sajat csapataba, pedig megtehetne.... Ez a kis buzerens (= a fonokom) mar athozta fel Portugaliat hozzank es NAGGGGYON csunyan tele van a hocipom az inkorrekt kis gecikkel. (bocs)
Hat valahogy igy zajlanak a napok, little summertime sadness....
Kezdodott azzal, hogy elkezdtem magam beparaztatni a pasim miatt. Valahogy az az erzesem volt, hogy kamuzik. Sokat utazik es valahogy az az erzesem tamadt, hogy nem akkor er haza, amikor mondja. Ennek voltak ilyen-olyan jelei, voltak olyan infok amikhez szabad hozzaferesem van ugyan, megse kene nezegetnem (magam miatt). Persze ez egy nagyon vekony jeg. Neki ezt tobb okbol sem hozhatom fel. Elsosorban azert nem, mert egesz egyszeruen, nem tart meg ott a kapcsolatunk. Amugy meg azert nem is ertenem, mert semmi jelentosege nincs mikor er haza. Mi nem ugralunk egymas nyakaba azonnal mindig, szep lassan haladunk. Masodsorban meg nem reagalna jol le, teljesen erthetoen. Szoval inkabb azt valasztottam, hogy megprobalom leallitani magam a paraztatassal. Ez ugy nagyjabol sikerult is amugy.
Aztan valamelyik nap eppen tekerek haza az irodabol es igy bevillan, hogy az en gyerekemet ki fogja megtanitai biciklizni. Aztan persze nyilvan, majd az apja. Aki?! Ki?!
Mert 38 evesen kiugrottam egy kapcsolatbol, ahol ott volt mellettem teljes mellszelesseggel a jokepu, ertelmes, fiatal fiu, aki keszen allt a csaladalapitasra. Asszem en meg nem. De tenyleg nem? Marmint vele nem, azt hiszem. En szeretnek gyereket, de nem minden es nem barmiaron. De lehet, hogy mire vegre eljutok addig, hogy jo lenne, hipp-hopp ki is oregedtem a lehetosegbol?
Es van most mellettem egy ferfi, es jo, es elvezem. Az elso olyan kapcsolatom, ahol nem kinalok oda talcan mindent a nulladik pillanatban. Ahol nem fojtom meg, ahol hagyom, hadd jojjon utanam. Ahol neha meg en megyek utana. Ahol valami fergetegesen jo szexet elunk meg.
Ahol Ő 50 eves....
Es imadja a gyerekeket, elmeletben nem is zarkozik el elole (megkerdeztem meg az elejen, sot meg az eleje elott, most nem tema kozottunk), de vannak pillanatok, amikor meg azt is elkepzelhetetlenul tavolinak erzem, hogy valaha osszekoltozzunk. Es ez biztos igy normalis ez kezdodo kapcsolat elejen, csak neha nehez belegondolni. Nem mintha en most arra vagynek, hogy osszekoltozzek egy pasival.
Zsenialis nyar van mogottem, es tudom, hogy meg csak a kozepenel tartunk, de mivel en mar aprilis 29-en elkezdtem, onnan szamolva nekem ez mar a vege. Ez persze a vitorlazorepulo szezonomra vonatkozik, hiszem pont amiatt, hogy az elozo kacsolatomban juniustol mar gyerek projektet terveztunk, nem raktam mar be semmit julius- augusztura.
Szoval neha azert raul a szivemre a szomorusag, persze alapvetoen azert en nem felejtem el elvezni a mindennapokat. A vasarnapot, amikor fel 11 korul megerkezik es megvalositjuk a par nappal korabban atkuldott programtervezetet: sex, balcony, eat, sex.... Es meg az is belefert, hogy megszerelte azt az agyat, ami fajdalmas nyikorgassal adta tudtunkra, hogy o mar nem birja olyan jol a sportot, mint mi; az uj kavefozo hosszabitojat eltuntette, es meg fagyizni is elmentunk. Ma reggel meg dolgozni. Szeretem a tudatot, hogy megyunk Pestre augusztusban egyutt....
Ma nem volt tul jol sikerult napom, persze a pasim nyakaba soztam magam, mondvan, hogy en leszek az o uj project-je, azaz segitenie kell munkat talalnom. Mivel egy verprofi emberrol beszelgetunk, oriasi cegenel betoltott magas poziciokkal, mondtam neki, hogy segitenie kell felkeszulni interjukra, CV, stb. Basszus, egyszeruen nem varhatom meg, amig az utolso ember is lelep a sullyedo hajorol es mar csak portugalok vannak korulottunk.
Annyira nagy a kulonbseg amugy, magyar baratnom megmondta, hogy nem veszi fel a baratnojet a sajat csapataba, pedig megtehetne.... Ez a kis buzerens (= a fonokom) mar athozta fel Portugaliat hozzank es NAGGGGYON csunyan tele van a hocipom az inkorrekt kis gecikkel. (bocs)
Hat valahogy igy zajlanak a napok, little summertime sadness....
Biztos az én nyomorom okozott zavart a te rendszeredben is, de oda se neki, élvezd, ami jó. :-)
VálaszTörléssokat gondoltam Rad az igaz!! meg gondolok most is :))
Törlés